A Strava szerint 247 hete zsinórban nem volt egy olyan hét sem, amikor legalább egyszer ne sportoltam volna valamit.
Én csak a triatlon három sportját – úszás, kerékpár, futás – szoktam “track”-kelni, valamint még a túrázásainkat szoktam ezen a felületen is rögzíteni.
Ellenőriztem a magamnak vezetett “edzésnaplómat” is és való igaz: 2020 novemberében voltam covidos és azóta nem volt egyetlen egy olyan hét sem, hogy az adott hét valamely napján ne sportoltam volna valamit.
247 hét az 4 év 39 hét, azaz több, mint 4,5 év!
Azonban ez a sorozat ezzel a héttel megszakad.
A héten hétfőn lágyék- és köldöksérv műtéten estem át. Bár napról napra jobban vagyok, de a hétvégére sem kerültem még olyan állapotba, hogy biztonsággal (és egészségesnek mondhatóan) elmehessek egy rövidet kocogni.
Sőt, sanszosan okos lenne várni a sporttal egészen a varratszedésig, ami még egy hét teljes szünetet jelentene.
Mentálisan egészen jól bírom a “sporttalanságot”, pedig nem szoktam jól viselni. Sőt…kifejezetten rosszul…, de most folyamatosan tudatosítom magamban, hogy jobb türelmesnek lenni! No meg reggel az ágyból továbbra sem könnyen kászálódok ki. 😃
Azonban ez a stravas statisztika szíven ütött.
Már el is kezdtem tervezgetni, hogy majd vasárnap, óvatosban, szinte csak osonva…
De nem!!!
Majd indul egy új sorozat!
Egészségesen. 🙂
(Ahj… bolond Strava!)