A Budai Trail számomra most már 5 éve az év záró versenye.
Imádom!
És rajtam kívül sokan lehetnek még így, mert ezen verseny esetében a nevezésnyitás kvázi egyenlő a nevezési határidővel.
Gratulálok TheCsanya ! 👏
A 2025-ös eseményre a mai nap nyitották ki délben a nevezést. Telefonon ébresztő jelzett, 11:55-kor már megnyitottam az oldalt nevezésre készen. Készen, hogy elkapjak egy helyet az M-es távra (mint régen az egyetemen tárgyfelvételkor a Neptun előtt… 😃).
2021-ben indultam először terepfutó versenyen. Ez a meghatározó verseny a Budai Trail S-es távja volt.
2022-ben friss triatlon Ironman táv teljesítőként, nagy mellénnyel beneveztem az L-es távra…hát szépen megrágott, majd kiköpött “a budai” és jelezte, hogy “hátrább az agarakkal…”
Így 2023-ban és 2024-ben is az M-es távon indultam. Ez egy nagyon jó opció számomra. Az igazán gyorsak mennek az S-es távra, az igazán erősek az L-es távon küzdenek, így az M-es táv egyfajta nyugodtabb körülményeket biztosít és ezt kihasználva odafértem a dobogóra is.
Az idei évre is az M-es távot terveztem, komfortzónában maradva, dobogós sikerben bízva.
Terveztem.
Azonban a nevezés pillanatában egy olyan érzés kapott el, amit nem tudtam elnyomni magamban.
Meg kell küzdenem ismét az L távval!
Ki kell lépnem a komfortból!
Kell az izgalom, a rettegés!
Meg kell mutatnom, milyen fából faragtak!
Budai!
Jövök!
