A 2024-es triatlon szezon számomra a negyedik volt a sorban és sok szempontból talán a “legcsendesebb”.
2021-ben ismerkedtem meg igazán ezzel a sportággal. Sok versenyen indultam és magamat is meglepve léptem már igen hamar a komolyabb (hosszabb) távok mezejére.
2022-ben már egy podersdorfi teljes táv is terítékre került és tette igazán színessé a szezont.
Tavaly, ha fásultan is, de – főleg egóból – három középtávú versenyt is teljesítettem, ha már egy teljestávú versenyre való felkészülést nem tartottam kivitelezhetőnek.
Az idei évnek azonban kicsit másképp álltam neki. Igyekeztem levetkőzni az igényt, hogy másokat lenyűgözzek a teljesített távokkal, a nagyszabású projektekkel. Sokkal inkább szempont volt, hogy a sport az életem része maradhasson, versenyezhessek is, a saját elvárásaimnak megfelelő szinten álljak rajthoz, de az egyensúly és a harmónia is meglegyen. Összességében nagyon élveztem és élvezem ezt az évet.
Decemberben Janka érkezését követően, immáron két (pici) gyermekes apaként óvatosan raktam össze a versenynaptáram és igyekeztem nem túlzó elvárásokat pakolni magamra. Igyekeztem figyelembe venni, hogy az egyensúly tartható legyen a család-munka-sport háromszög esetén, így a terveket a célok-lehetőségek-képességek háromszög harmóniájának figyelembevételével írtam meg.
Afelől biztos voltam, hogy szeretnék idén is triatlonozni, triatlon versenyeken indulni és tisztességesen helytállni. Tudtam, hogy nehezebb lesz már mind a három sportágat beépíteni a mindennapokba, sőt … elképzelhetőnek tartottam, hogy nem is sikerül egyhamar, hiszen idő kell, hogy kialakuljon a kétgyermekes család rendszere. – Persze mindig rájövök, hogy ezen rendszerek folyamatosan változnak. Ahogy nőnek a gyerekek, változnak az igények, a mindennapok, a dolgok ritmusai.
Ennek megfelelően – időt adva magamnak – a 2024-es évre első triatlon versenynek a július közepi tatai Old Lake Man rövidtávú országos bajnokságot tűztem ki célul. Erre a versenyre már készen akartam állni. Majd a hónap végére az ikonikus fadd-dombori sprint amatőr országos bajnokságot terveztem be, őszre pedig nyitva hagytam magamnak a lehetőséget, hogy mind az anyagiakat, mind az edzettségi állapotot figyelembe véve válasszak majd versenyhelyszínt és távot (hátha belefér egy középtávú verseny és esetleg egy motiváló(bb) külföldi helyszín).
Az idei évre futás fókuszú edzéstervet, azon belül pedig a gyorsulást (intenzívebb, de rövidebb edzéseket jelentett) tűztük ki célul az edzőmmel. Ennek rendje és módja szerint a futással jól álltam (és állok), ami annak is köszönhető, hogy futni bármikor és bárhol lehet, így ezen edzéseket tudtam a leginkább abszolválni.
Kerékpárral már másabb a helyzet. Jóval kevesebb kilométert tekertem, mint a korábbi években, de a lehetőségekhez mérten sikerült gyűjtögetni azokat. A hétvégi hosszú tekerések azonban minden alkalommal komoly lelki tusát jelentettek. A hajnali/kora reggeli tekerésekre nem volt módom, így maradtak a napközbeni edzések. Két-három órára kivonni magamat a család életéből azonban nem volt egyszerŰ…
Úszás tekintetében kimaradt egy hosszabb időszak (december-április), amikor annak időigényessége és körülményessége miatt nem jártam le az uszodába. Ezt követően is csak rövid edzéseket – azt is egyedül – tudtam végezni. Ebben a sportágban jelentősen hiányzott az edzésmunka, mind időben, mind minőségben.
De igyekeztem!
Igyekeztem következetesen, konzisztensen annyi edzésmunkát elvégezni, amennyit képes voltam a lehetőségekhez mérten és amennyit a rendszer elbírt.
Úszásokat reggelente rohanások közepette. Futások, kerékpározások nagy részét délben, ebédszüneteimben, nyáron a legnagyobb melegben (ami utólag a versenyeken nagyon jól kamatozott).
A munkát igy gyakorta este fejeztem be, amikor a család már aludt.
Igyekeztem más területek erősítésével is segíteni a teljesítményem javulását.
Étkezésre kicsit jobban odafigyelek és egy darabig az időszakos böjtöt is követtem. Bár rengeteg előnye volt, elengedtem, mert a jelenlegi zilált mindennapjaimban nem tudtam tartani, csak fusztrációt okozott. Ugyanakkor sikerült pár kilótól megszabadulni, ami sokat jelentett a gyorsulás szempontjából, valamint jobban is érzem magam a bőrömben.
Emellett beépítettem a rendszeres has – és törzsizom erősítő gyakorlatok, valamint a koordinációt, mobilizációt is segítő nyújtó gyakorlatok végzését. Első körben amiatt, mert – sport ide vagy oda – napi 8+ óra ülőmunkát végzek és a környezetemben sok fiatalnak (is) akadtak gerincsérv problémái. Másodkörben pedig bíztam annak a teljesítményre gyakorolt jótékony hatásában is, ami be is igazolódott.
Nehéz, olykor-olykor magányos, sokszor lelkiismeretfurdalással teli volt az a munka, amit beleraktam, de a cél ott lebegett a szemem előtt és motivált. Ott akartam lenni Tatán, átélni annak a miliőjét, mindent beleadva szárnyalni az ikonikus faddi sprint távon és célba érni egy középtávú versenyen idén is. Ezért dolgoztam. Ezért tettem a dolgom, ahogy tudtam. Fókuszáltan, fegyelmezetten, konzisztensen.
És sikerült?
Ott voltam Tatán, szárnyaltam Faddon és Fűzfőn teljesítettem egy középtávot… Igen, sikerült!
Korcsoportban kétszer negyedik helyen zártam, Fűzfőn pedig harmadikként! Tatán országos harmadikak lettünk csapatban, Faddon pedig negyedikek. Abszolút helyezésekben is a mezőny első részében végeztem, de ezen eredmények csak a hab a tortán.
Tatán nagyszerű érzés volt újra igazi triatlonosnak lenni és ezt a nagyszerű és izgalmas sportágat élesben űzni. Rendkívül feltöltött az, hogy végre újból találkoztam ezen őrült(!) triatlonos arcokkal. Barátokkal, klubtársakkal, ismerősökkel, sportbarátokkal. Triatlonosnak lenni jó! Menő! 🙂
Fadd-domborin egy, a hazai triatlon ikonikus versenyén vehettem részt. Ráadásul Öcsém jelenlétében versenyezhettem, ami leírhatatlan energiát adott. Sikerült is ezen a távon már egészen közel, belátható távolságra kerülni az egy órán belüli teljesítéshez. Ezt a versenyt követően tudatosult igazán bennem, hogy milyen nagyszerű fejlődésen mentem keresztül az elmúlt négy év alatt, amióta triatlonozok.
Fűzfőre azért már kicsit fáradtan, fásultan érkeztem, de nagyon boldogan és elégedetten távoztam. Az a verseny ismét egy példa volt arra, hogy több van bennem, mint amit időnként gondolok magamról. És igen! Tudtam teljesíteni egy középtávú triatlon versenyt idén is, nem is akárhogy!
Bár előzetesen egy külföldi, motiválóbb, több “hűhót” magában hordozó versenyt reméltem év végére, kiderült, hogy nekem Fűzfőre, annak miliőjére és a hazai környezetre volt szükségem. Úgy volt király minden, ahogy alakult. 🙂
A fűzfői versenyt követően az oldalaimon azt írtam, hogy bizony lesz következő triatlon szezon és hogy sokat tanultam az idei évből.
1) Továbbra sem görcsölök mások elkápráztatásán és a lelkemnek legmegfelelőbb versenyeket fogom kitűzni a jövőre nézve is.
2) Élmény és élvezeti faktort jobban figyelembe veszem. Mit adok és mit kapok egy versennyel kapcsolatban.
3) Triatlonozni király és ha most rövidebb távok vagy kisebb versenyek férnek is bele, azért is tenni kell és kihozni belőle a legjobbat!
4) Képes vagyok rá! Sőt, még többre is!
Köszönöm!
Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé teszi, hogy sportoljak és hogy ezt a nagyszerű sportágat űzzem, hogy triatlonozzak!
Folytatjuk! 🙂