„Mikor kezdesz ultrázni Gábor?”
Kapom meg olykor-olykor a kérdést, tekintve, hogy már hosszú ideje része vagyok a futó és triatlonos társadalomnak. Képzeletbeli hátizsákomban már ott van 8 maraton, szintén 8 középtávú triatlon verseny és emellett már sikeresen teljesítettem egy ironman távot is. Továbbá az Ultrabalatont is rendre teljesítem kis létszámú csapatokban, így a rám jutó kilométerek (ha nem is egyben) összességében megütik az ultrafutás mércéjét (maratonnál hosszabb távok). Mondhatni, abszolút a hosszú távú állóképességi sport vonalán mozgok.
És nagyon úgy tűnik, hogy a futó evolúciónak már-már kötelező eleme kezd lenni az ultrázás. Ami régen a maraton volt, az most az “ultrát futottál már?” lett.
Aki megnézi Simonyi Balázs Ultra című filmjét, szerintem nagy százalékban kitűzi célnak az ultrafutást, akár annak ikonikus versenyét, a Spartatlont is. Nem vagyok ezzel én sem másképp. Bizony a hosszú távú céljaim égboltjára én is feltűztem az ultrafutást, bár nem a Spartatlont, “csak” az Ultrabalatont.
Azonban ennek a csillagnak a fénye sokat kopott az elmúlt időszakban. Ez részben a triatlon iránt érzett szerelmemnek köszönhető, részben annak, hogy már kevésbé siettetem az efféle kihívásokat, jobban igyekszem az egyensúly megtartására (család-munka-sport) és részben annak is, hogy egyre kevésbé vonz, hogy ilyen temérdek kilométert tegyek meg csak futva, aszfalton.
Ugyanakkor elkezdett motoszkálni bennem, hogy a számomra kezelhetőbb, beláthatóbb ultra távokat terepen már-már el tudom képzelni. Hiszen imádok „terepezni”, a felkészülési időszakban rendre sokat edzek a budaörsi kopárokon és évi egy-két terepfutó versenyen is rajthoz állok.
Na és itt érkezünk meg a bejegyzésem alapvető okához.
Tavaly ősszel egy számomra kedves kollégám megkeresett, hogy nem nevezünk-e be az Ultra-Trail Hungary (UTH) 54 kilométeres távjára (Szentendre Trail).
Jókor jött a megkeresés. Vágytam valami újra és a legendás UTH a szentendrei befutóval régóta dédelgetett vágyam volt. Az 54 kilométer 1800 szintemelkedéssel kellő kihívásnak, mégis karnyújtásnyira lévő célnak tűnt, így viszonylag gyorsan igent mondtam és neveztem.
A nevezést követően szépen meg is kezdtem a felkészülést. Ugyanúgy megtartottam az úszó és bringás edzéseket is (triatlonosként), de a futás plusz hangsúlyt kapott és a kilométerek nagy részét terepen gyűjtöttem.
Annak érdekében, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan rendben megérkezzek a szentendrei rajtba, igyekeztem step by step felépíteni magam. Így választottam két felkészülési versenyt is, amik egy-egy mérföldkőnek számítottak.
Az első mérföldkő a Kékes Iconic Trail volt. Facebook-on jött szembe velem a hirdetés és óriásit nevettem a távok megnevezésén: Nagyhalál, Kishalál és Halálka 😃 Mivel a korábban kiszemelt Bodri Trail-ről lecsúsztam, így ide neveztem be és (naná, hogy) a Nagyhalál távot választottam (27km, 1500m+).
A távtól nem tartottam. Beláthatónak tűnt és abszolút konfortzónán belülinek. De a szintemelkedés már aggodalomra adott okot. Tudtam, hogy a Mátra kemény tud lenni.
Januárban szépen mentek az edzések, a sok hó pedig segítette hogy keményebben tudjak készülni. Februárban volt egy kisebb húzódás szerű sérűlésem a jobb combomban, így kevesebbet terepeztem, de szerencsére edzeni akkor is tudtam.
A versenyt megelőző edzések alkalmával nem estek túl jól a kaptatók, így némi izgalommal vártam annak a napját.
2026.03.07. Kékes Iconic Trail // Nagyhalál táv (27km 1500m+) // 2:47:55 // 2. hely
A táv méltón viselte a nevét. Bizony kellett benne mászni és izgalmas, technikás vonalvezetése volt. Igazán szép futó időt fogtunk ki, így élvezetes volt a verseny, bár már az első kilométereken jelentősen elszakadt a táv győztese tőlem és jómagam sem éreztem sokáig a nyakamban az üldözőket, így a verseny íze elmaradt. Csak szépen tettem a dolgom, haladtam pontról-pontra és begyűjtöttem egy jó ízelítőt, hogy mi fog rám várni az UTH hírhedt tüskéin.
A Kékes Iconic Trail sikere további lendületet biztosított, így folytattam az edzéseket a következő mérföldkőig. A Vértes Terep Maraton ismerős verseny volt számomra, sőt kifejezetten kedves is. Több alkalommal indultam a félmaratoni távon és rendre meg is nyertem. Itt volt az ideje, hogy a verseny nevéhez méltóan, immáron a maratoni távon induljak el (39,3km 1133+ m) és ezzel belekóstoljak a hosszabb távba (mármint terepen)
Pont a VTM-et megelőző hetekben kezdtem kicsit megcsömörleni a terepezéstől. Az eredeti dátum egy héttel korábban volt, ami egybeesett a választásokkal, így a szervezők eltolták egy héttel azt. Azonban ezt én nem követtem le és mind lelkileg, mind mentálisan és fizikálisan is a korábbi időpontra treníroztam magam. Mikor kiderült számomra, hogy egy héttel később lesz a verseny, megborultam. Nem akartam ezt a megmérettetést.
2026.04.19. Vértes Terep Maraton // Maratoni táv (39,3km 1133m+) // 3:08:32 // 2. hely
A verseny napján azért csak-csak “hangulatba” kerültem. Erősen kezdtem és kb. 10 kilométerig az első helyen robogtam. Majd elsuhant mellett a táv győztese (az Ultra táv győztesével együtt – két táv együtt rajtol és egy darabig egy útvonalon halad) és ekkor kaptam észbe, hogy “egy hanggal” visszább kell vennem, mert bajba kerülhetek.
A táv további részét sikerült szépen, stabilan – fejben, testben, lélekben – teljesíteni.
Terjeng a mondás, hogy a Vértes futható és tény, hogy gyorsabb és emiatt jobban is fekszik talán számomra. De azért itt is sikerült Csanyának és csapatának szép, szivatós pályát összerakni.
A VTM-et is tudom ajánlani, számomra továbbra is egy nagyon kedvelt verseny maradt 🙂
A VTM-et követte az Ultrabalaton, amit idén is 4 fős vegyes váltóban teljesítettünk. Szeretek terepezni, ami magával vonhatná, hogy a szintemelkedésekkel is jóban vagyok. Ennek ellenére én a Balatonon a déli partot szeretem jobban. Imádom a hosszú, egyenes, sík, már-már végtelenbe nyúló utak romantikáját. Pláne, ha ott ér minket az este.
A VTM és az UB (kvázi egy héten belül) sokat kivett belőlem, így a hátralévő időszakra már nem terveztem durva edzésheteket. Némi pihenést követően a formában tartásra törekedtem.
Az UTH előtti és az UTH hetére is bepottyant egy-egy céges sportos rendezvény (12 órás futás és Cégolimpia), amiken persze teljes erőbedobással vettem részt, hiszen nem is én lennék a Prisznyák Gábor, ha nem így tettem volna.
Így érkeztem meg az UTH-ra.
2026.05.24. Ultra-Trail Hungary // Szentendre Trail (52,9km 1830m+) // 5:21:37 // 5. hely
Tudtam, de nem sejtettem, hogy ez ilyen kemény lesz.
A rajtot követő első 2-3 kilométer kifejezetten nem esett jól. A Templom térről csak úgy zúdultunk lefelé, magas tempóban indult a verseny. Ekkor a második helyen robogtam, de szépen vissza is csúsztam az ötödik helyre. Ez nem is zavart, sokkal inkább az, hogy nem “ízlett” a futás, ami egy rövidebb versenyen csak-csak menedzselhető lett volna, de életem eddigi leghosszabb futása esetében ezt kevésbé láttam “okésnak”.
Idővel aztán bemelegedtem, elkezdtem “megérkezni” és élvezni a futást, így az első checkpoint-ra (CP) már jó érzésekkel érkeztem, sőt meg is lepődtem, hogy “jé ez már itt?!”
Első szakaszt (Szentendre – Lajos forrás // 10,4km 498m+) ki is pipáltam.
A második szakaszt (Lajos-forrás – Pilisszentlászló // 4,4km 130m+) nagyon élveztem. Meg is előztem egy vetélytársamat, valamint nagyon jó ütemben tudtam haladni. A sok patak átkelés pedig játékossá tette a futást.
A harmadik szakaszt (Pilisszentlászló – Visegrád // 8,6km 74m+) is abszolút egyensúlyi állapotban töltöttem. A visegrádi CP-n azonban egy kisebb pihenőt már beterveztem magamnak. Cicamosdás, frissítés.
A negyedik szakasz (Visegrád – Pap-rét // 10,4km 560m+) már nem volt okés. Itt már megkezdődött a meló, elkezdődött a küzdelem. Pap-réti CP-re úgy estem be, hogy adjanak oda mindent, amijük csak van. Sajnos egy kisebb eltévedés is volt a részemről a pontra igyekezve.
Menet közben, a többi táv futóit előzgetve, gyakran mondták, hogy “hajrá, te vagy a harmadik!” Ezt nehezen hittem, mivel szentül meg voltam győződve, hogy a negyedik helyen álltam. (De a hír igaz volt. Valahol még a második CP előtt megelőztem azt, aki a Pap-réti CP előtt – feltehetően a pályatévesztésem alatt – vissza is előzött)
Az ötödik szakaszt (Pap-rét – Skanzen // 13km 546m+) már nehezen éltem meg. Inkább vánszorgósra, mintsem haladósra sikeredett. Ez a pálya Twin Peaks része és a két tüske valóban galád volt. Kinyírt. Ezen a szakaszon megelőzött egy számomra érthetetlenül jól mozgó srác, így tudtam, hogy immáron biztosan nem vagyok harmadik és semmi esélyét sem láttam vele harca szállni a dobogóért. Akkori állapotomban (némi túlzással) a célba érkezés is megkérdőjelezhető volt.
A második tüskét követően azonban sikerült összekaparnom magam. Futó mozgásra jobban emlékeztető performansszal haladtam előre, így a Skanzen CP-re egész lendületesen és újfent magabiztosan érkeztem meg.
Az utolsó szakasz (Skanzen – Szentendre // 6,1km 22m+) már kevesebb izgalmat hozott. A versenyen résztvevő triatlonos klubtársakkal viccelődtünk is, hogy ezen a ponton hazaértünk. Sík és aszfalt.
A CP-n a frissítést követően feltudtam ismét venni azt a lendületesebb, magabiztosabb mozgást, mint amivel megérkeztem oda és robogtam a cél felé.
Nagyon vártam már a macskakövet, ami felvezetett a célegyenesbe. Az utolsó métereken arcomat a kezeimbe temettem. Ez durva volt! Megráncigált, megrágott és kiköpött. De összekapartam magam, felálltam es megcsináltam!
Barátok, ismerősök, sporttársak a dobogóra képzeltek el engem és valahol mélyen én is ezt vizualizáltam. De ez az UTH! Ez kemény, amit eddig is tudtam és mostanra meg is tanultam.
Talán egy kis frissesség hiányzott belőlem a verseny napján, de érzésem szerint a versenyt úgysem vehettem volna fel ezekkel a srácokkal.
Az ötödik helyre is méltán lehetek büszke. Az is vagyok! Továbbá ezennel az első ultratávomat is zsebre raktam 🙂
“Most már ultrafutó vagy?”
Nem tudom, hogy ez igy kijelenthető e már. De ez az élmény megerősítette bennem a korábbi érzéseket. Terepen el tudom képzelni, hogy hosszabb távokkal kacérkodjak.
“Jövőre is indulsz az UTH-n?”
Igen. Tervezem…
és nem biztos, hogy kell két ugyanolyan bögre…
bögre nélkül pedig nem futok!
Mert abból tényleg finomabb a kávé :))
Ui.: Versenyszervezés 5*-os és staff elképesztő volt! Minden ponton 3-4 fő ugrott mellém teljesítve minden kívánságom. Még azt is, amit el hebegni-habogni sem tudtam. Óriási pacsi!