A triatlonba többek között amiatt is szerettem bele, mert amatőr, korosztályos versenyzőknek is komoly verseny-rendszert kínál. Így itthon a Magyar Triatlon Szövetség égisze alatt számos versenyen, sőt Országos Bajnokságokon is indulni tudunk.
Múlt hét szombaton kora reggel indultam útnak Budaörsről Keszthelyre (176km), hogy részt vegyek a Triatlon Középtávú Országos Bajnokságon.
A több, mint 2 órás autóúton azon morfondíroztam kedvenc zenéim hallgatása közben, hogy egy ilyen megmérettetésre milyen sokan, mennyiféle úton-módon jutunk el. Mennyire vegyes lelki világgal állunk rajthoz, hiszen oly sokan munka, család és egyéb felelősségi körök mellett szánunk nem kevés időt a sportra, a szenvedélyünkre. Hiszen aki egy tritalon verseny rajtjában ott áll (távtól függetlenül), egészen biztos, hogy sok időt és energiát áldoz erre a sportra. Hajnali, késő délutáni vagy akár esti edzések. Folyamatos logisztika, folyamatos sietség, kapkodás.
Sokszor a versenyre is szinte csak beesünk. Az se más, mint kiszakadás a mindennapi forgatagból.
Jómagam is egy lelkileg bonyolult hétnek a végén érkeztem meg Keszthelyre.
Tavasszal beszerzett TT (Time Trial) kerékpárommal defektet kaptam egy héttel korábban. Egyhamar meg is tanultam, hogy mit is jelent a szingós kerék és hogy ha azzal defektet kapsz, akkor bizony bajban vagy. Mert azt nem tudod megjavítani, vagy egy egyszerű belső cserével orvosolni az út szélén. Bringa boltban fogadták, én pedig egész héten reménykedtem, hogy mihamarabb elkészül, új gumik kerülnek rá.
Céges csapatépítőnk a verseny hetére esett. Pénteki programokkal, esti bulival. Az hamar tisztázódott, hogy ha csatlakozom is a csapathoz, akkor úgy, hogy este én már ágyban leszek és másnap a versenyre megyek. A badacsonyi helyszín kedvező is lett volna. Keszthely egy rövid autóútra lett volna. Ezen forgatókönyv végett nem is foglaltunk Sárival szállást Keszthelyen és úgy döntöttünk, hogy idén ők nem kísérnek el a versenyre.
“Ha nincs eszed, legyen noteszed”
Minden bent van a naptáramban, mindent feljegyzek, de sajna bármennyire is kikezdhetetlennek tűnnek időnként a rendszereim, hibák adódnak sajnos. Így történt, hogy elnéztem a heteket és egy két napos tréning megbolygatta a terveket. Ugyanis a verseny hetén csütörtökön és pénteken is képzést tartottam. Még időben jöttem rá, így volt két hetem rágódni azon, hogy mi legyen. Felelősségem volt a képzés iránt, a csapatépítőre már ki volt fizetve a szállás, a versenyen pedig számítottak a teljesítményemre (OB-ról lévén szó).
Újratervezés.
Csütörtökön képzést tartok. Pénteken délben eljövök a képzésről (a délutánt már képzőtársam biztosítja nélkülem is), csatlakozom a csapatépítőhöz a délután egy részére és a vacsira, majd szombaton verseny. Bringám biztos elkészül szerdára már.
A menetrend kicsit túlfeszített, de működhet.
Nem így lett.
Képzőtársam lebetegedett, így szerdán szembesültem vele, hogy a két napot egyedül kell biztosítanom és a bringám pedig nem készült még el. Emellett Sári is erős allergiával és betegséggel küszködött a héten, így egyedül hagyni őt a két gyerekkel még inkább nyomasztotta a lelkiismeretemet.
Újratervezés.
Csapatépítőt lemondtam. Igyekeztem szerda és csütörtök este felkészülni a képzésre és próbáltam a biciklim ügyét megsürgetni és intézni.
A két napos tréning jól sikerült, de mind lelkileg, mind mentálisan megterhelő volt. A biciklimet csütörtök este át tudtam venni, így pénteken este még volt időm tesztelni, kipróbálni, amire szükség is volt, mert a hátsó fék, bárhogy állítgattam, mindig beleért a kerékbe…de bíztam benne, hogy a helyszínre ígért kerékpár szervízben majd meg tudjuk oldani a verseny reggelén.
Szombat 4:45-kor csörgött az ébresztő. Reggeli, majd irány a kocsihoz. Esik…Gyors átszereltem az autót. Mégsem kerékpárszállítóval viszem a biciklit, hanem berakom a kocsiba. Gyerekülések, ülések ki, bicikli be. 20 perccel később, de elindultam Keszthelyre.
Két óra múlva Keszthelyre érve, sikeres gyors parkolást követően siettem a kerékpárszervízbe. Hidegzuhany. Félreértés történt a szervező és a szervíz között, így ők nem tudnak segíteni. Banyek. Visszarohantam a kocsihoz (és aki volt már triatlon versenyen, az el tudja képzelni, hogy ezt a rohangálast nem kevés cuccal a hátamon, nyakamon, fejemen és a kezemben tettem meg). Valami belső megérzés végett még az ajtóból visszafordulva bepakoltam a szerszámaimat.
Nekiestem újfent a hátsó fék beállításának, de csak a csavarkulcsot sikerült beletörnöm a csavarba…Bosszankodás közepette vettem észre, hogy talán a hátsó kerék sincs teljesen a helyén… igazítást követően…Heuréka! Mintha így már oké lenne!
Rohanás, rajtcsomag átvétel, depozás, öltözés, pacsi a csapattal, check in és irány a víz.
Na, így álltam én rajthoz június 13-án 9:59-kor a keszthelyi Középtávú Triatlon Országos Bajnokságon. A visszaszámlálás során vettem egy mély levegőt és kifújtam azt. Igazándiból nem tudtam még felfogni, hogy hol is vagyok, mi vár rám és mi történik velem. Szétesettnek éreztem magam. De az utolsó 10 másodperc végére kitisztultam. “Forró szív, hideg fej!”
10:00 RAJT!
Az úszás meglepően jól sikerült.
Az eleinte ijesztően hideg víz összességében jól esett. Sikerült egy jó ütemet felvennem. Mindvégig éreztem a vizet és jó bolyokban, szinte végig lábvízen tudtam úszni.
A kerékpáros rész azonban “megevett”.
Először versenyeztem a fent említett TT biciklimmel és gyengének bizonyultam még erre a hullámos pályára ezzel a bringával. A végén kicsit el is kedvtelenedtem, többször megfogalmaztam magamnak, hogy fáradt vagyok, ami nem csoda, hiszen eleve fáradtan is érkeztem ide. Az utolsó 20 kilométer fájt és nagyon nem volt kedvem még futni is.
De a futás azért mégiscsak az én számom.
Mintha csoda történt volna. Elindulást követően gyakorlatilag full fókuszban, szépen daráltam a kilométereket. A pálya kicsi volt, így 6 és fél kört kellett megtenni a félmaratonhoz. Azt gondoltam, ez a sok kör mentálisan nehéz lesz, de végül nagyon jó volt. Szépen fel lehetett osztani a pályát több “mérföldkőre”, kis célra és így nagyon sűrűn érkeztek el azok, ami mindig motiváltan tartott.
Az utolsó szám brutálisan jól sikerült (4:01-es átlag a félmaratonon), annak ellenére, hogy a küzdelmes bringa hatásait erősen érezték a lábaim.
Nagyon boldogan zártam a versenyt!
Jól sikerült!
Legjobb teljesítményem volt ezen a távon.
És a triatlon iránt érzett szerelmem újabb megerősítést nyert. Ez egy igazán komplex, izgalmas sport és köszönöm Mindenkinek, aki lehetővé teszi ezt számomra!
A 4:31:08-as időm mögött azonban nem csak a képességeim, az edzés munkám és annak a minősége áll, hanem a teljes lényem. Az akkori lelki és mentális állapotom, amire rengeteg minden hatással volt és van. Ugyanúgy, ahogy a versenyen résztvevő többi versenyző időeredménye mögött is emberek állnak az akkori testi, lelki és mentális állapotukkal. Küzdelmeikkel, nehézségeikkel, kudarcaikkal vagy éppen sikereikkel, boldogságukkal az élet számos területéről.
Nem szabad elhamarkodottan megitélnünk egy egy teljesítményt csupán az időeredmény kapcsán. Sem magunkét, sem másokét.
Verseny utáni bandázást követően hamar hazaindultam, hiszen itthon várt a családom.
Este még kártyáztunk Zsomborral és Jankával, majd játékos fürdetés, esti mese, altatás és fekvés.
Utózönge:
Versenyt követően testvéremnek (aki edzőként dolgozik kis- és nagyobb triatlonos palántákkal) meséltem a versenyről, illetve hogy majd írok is róla hosszabban a blogon. Írok arról, hogy egy amatőr (szabadidős) sportoló mennyire nem egy steril burokból érkezik meg egy versenyre.
Testvérem megjegyezte, hogy a profi sportolók is ki vannak téve ugyanezen kihívásoknak. Ha esetleg civil munkájuk nincs is, de számos más területen ők is meg kell küzdjenek számos más nehézséggel és elvárásokkal. Ők is emberként állnak a rajtvonalra az akkori testi, lelki és mentális állapotukkal.
Tisztelet érdemel mindenki!
Minden eredmény mögött egy érző, húsvér ember áll!