Mielőtt nekiugrottam megírni az ötödik maratonomról szóló bejegyzésemet, elolvastam korábbi maratonos írásaimat. Bárcsak a vasárnapi futás előtt tettem volna meg…
Maratonnal kapcsolatos bejegyzéseim
Idén ismét, immáron sorozatban negyedik alkalommal álltam rajthoz a Budapest maratonon. Kötődöm ehhez a maratonhoz, hiszen magyar, nagy létszámú, nemzetközi és itt futottam az első maratonomat is. Tavasszal már futottam Bécsben ezen a távon, ahol sikerült a 3 órás határt átlépve, 2:59:00 alatt megtennem az ikonikus 42,2 kilométert. A balatonfűzfői középtávval lezártam a triatlonos szezonom és volt 5 hetem, hogy felkészüljek egy újabb maratonra, az ötödik maratonomra. Cél minimum 3:05-ön belüli, esetlegesen 3 órán belüli teljesítés volt. Ismervén a formámat, mentális állapotomat és hogy a budapesti maraton egy “lassabb” vonalvezetésű pálya, ezt tartottam reálisnak.
Egy hét laza, három hét erős és egy hét (verseny hete) az utolsó simítások elvégzésére. Így állt össze a rendelkezésre álló idő. Küzdöttem a hétközi résztávos edzéseken, de a hétvégi hosszabb, feladatos edzések igazán jól mentek és emelték az önbizalmamat. Egyre izgatottabban vártam a verseny hétvégéjét. El is kezdődött a latolgatás, milyen eredményre lehetek képes. Ismerősök, sportbarátok bíztattak, bátorítottak, Dusi még egy 2:53-as időt is bedobott, ami nagyon jól esett. Felpiszkált. A rajt előtti este küldött üzenete pedig egészen feltűzelt.
“Tökösen!”
Reggel korán keltem, hogy kényelmesen legyen időm mindenre. Azonban volt bennem egy rossz érzés…nem éreztem igazán késznek, rendben magam. Éreztem, hogy ez talán nem az én napom lesz. Azonban igyekeztem ezt elhessegetni.
Egy futó barátommal együtt mentünk ki a versenyre. Izgatott beszélgetések, melegítés, készülődés, pacsi az ismerősökkel. Rajtzóna, felsorakozás, verseny előtti rituálé, mantra.
“Forró szív, hideg fej! Tökösen!”
A verseny napjára szinte szó szerint lezuhant a hőmérséklet. Eső is volt, de csak a rajtot megelőzően. Mondhatni igazi futó idő volt. A szél okozott kellemetlenségeket, de a rakparton ez amúgy is megszokott már, illetve a pocsolyák kerülgetése, átugrálása tette még izgalmasabbá a futást.
A rajtot követően hamar felvettem egy 4 perc körüli iramot, amit kényelmesnek éreztem. A 7-8. kilométerre kialakult egy boly, amiben szó szerint nagyszerű volt utazni. Elképesztő élmény volt! Egészen a 20. kilométerig ki is tartott ez a formáció, azonban ott az egyik tag kivált, aki váltózott. A társa viszont egy iramváltást hozott a csapatban, amivel nem mindenki akart/tudott lépést tartani. Én megpróbáltam, azonban hamar kiszakadtam, ami azt jelentette, hogy hirtelen egyedül maradtam. Ráadásul a rakparton szembeszéllel. Igyekeztem tartani a tempóm. Mindeközben a félmaratoni részidőm pedig elképesztő lett: 1:24:41, ami “tökös”. Ugyanakkor már-már éreztem, hogy itt baj lehet a lábaim terén. De ami nagyobb probléma volt, hogy elkezdtem fejben szétesni.
A 26. kilométernél futottunk le az Árpád hídról a Margit-szigetre, ott tettünk egy kört, majd a 29. kilométer során másztunk vissza a hídra. Mind a lefelé “trappolás”, mind a felfelé “mászás” rendkívül kellemetlenül ért. Így a 30. kilométertől már szétesett a teljes versenyem. Mind testben, mind fejben, mind lélekben. Fájdalmak, utálatos hajtűkanyarok, bolond szél, nyamvadt macskakő a Fővám téren, görcsök. Okoskodó szurkolók, hülye zene, mosolygó, mellettem lazán elfutó sporttársak (bocsi, csak akkor és ott tényleg utáltam mindenkit).
… Botorkálás …
“[…] A maraton ilyen. Egyik pillanatban azt érzed minden rendben, a következőben pedig már az út szélén botorkálsz […]” – Flow, A futás öröme című könyv
Borzasztó állapotban értem be a célba. Vacakul éreztem magam. Az, hogy Sári és Zsombor várt a célban mentett meg a totális összeomlástól.
Banyek, pedig megtanultam már!!!!
Megtanultam, hogy a maraton piszok hosszú és a 30. kilométer után kezdődik el igazán! Hogy a maraton nem két félmaraton! Hogy nem szabad pusztán egóból neki rongyolni és hogy bizony egy maratonon végig melózni kell, kő keményen!
És most megtanította, hogy mind testben, mind fejben, mind lélekben teljes mértékig ott kell lenned. Kontroll alatt kell tartanod saját magad, mert ha hagyod szétesni az egyensúlyt, akkor veszítesz!
A maraton nem egyszerű. Komplex. Hosszú, mégis gyors. Nem lehet csak úgy lefutni. Mind fizikálisan, mind fejben rendben kell lenned, különben büntet. És folyamatosan tanít! Ezért szeretjük! Ezért is olyan ikonikus!
3:03:50-es idővel értem célba, ami egy szuper eredmény. A kivitelezésével nem vagyok elégedett. A kezdeti elvárásomat teljesítettem és a félmaratoni részidőmbe, valamint a verseny első felében átélt élménybe lehet kapaszkodni.
Tanulság, hogy akik az iram váltást követően visszább maradtak, mind-mind megelőztek később és csodaszép eredményt értek el. Ez jobb stratégiának bizonyult, mint hogy az is az lett volna, ha a Margit-sziget után visszább álltam volna egy kényelmesebb tempóra, nem kergetvén és görcsölvén egy olyan időeredményen, ami nem volt reális.
Sajnálom a hétvégét.
De érdekes mód, régen nem voltam ilyen motivált, mint most. Maratont akarok futni!
Megmutatni, hogy sokkal-sokkal többre vagyok képes!
Olyan csodálatos ez a táv!