Nagyon csendben vagy Gábor.
Mi újság a blogoddal? Régen írtál.
Idén milyen nagy kihívást teljesítesz majd?
Mik a célok Gábor?
Kapom meg a fenti kérdéseket és bizony a valóban érezhető csend nem véletlen. Rágódtam. Gondolkodtam. Morfondíroztam.
Megrekedtem.
Brutálisan hajtós és egy igazán sikeres év végéhez érkezvén vártam, hogy tollat és papírt ragadjak és megkezdjem a jövő és a következő év megtervezését.
Habár szuper volt a tavalyi év, voltak és vannak az életnek olyan területei, amikre szerettem volna több figyelmet, több időt és több energiát szentelni.
Négy területre osztottam az életemet és a céljaimat, vágyaimat, álmaimat.
1) Szív, ami az emberi kapcsolataimat foglalja magába.
2) Karrier/munka
3) Önmegvalósítás/hivatás
4) Sport
A négy terület sok esetben összekapcsolódik. Metszik, segítik és kiegészítik egymást. Azonban csak akkor, ha egyensúlyban tartom őket! Ami nem egyszerű! Az ember hajlamos időnként egy bizonyos irányba elhúzni. Így voltam én is a sporttal.
Az elmúlt évek erősen az ironman táv teljesítéséről szóltak. Olyannyira akartam, hogy szinte szemellenzősen csak arra koncentráltam. Illetve csak arra koncentráltam igazán. Odafigyeltem az életem más területeire is, azonban voltak pontok, amik hiányt szenvedtek. Leülve és végiggondolva ezeket, végiggondolva, hogy mik a céljaim, vágyaim, végiggondolva a teljes képet (célok, vágyak, feladatok, kötelességek, lehetőségek és anyagiak), rádöbbentem, hogy változtatnom kell! Nem borult fel az egyensúly, de billeg!
Világossá vált számomra, hogy a sportnak is meg kell találnom a megfelelő helyét az életemben. Mind a mindennapokban, mind a jövőben.
,,A sport az élet fontos része, de nem az élet maga” – jött szembe velem egy könyvben e mondat. Pont jókor! Így fel is került a ,,zászlómra” egyfajta tengelybe helyező mottóként.
Oké, oké! Tudom! Tisztában vagyok vele! De mégis… olyan nehéz… Az ember tudja. Tudja mit kell tennie, sokszor mégsem teszi, ugye? Küzd. Küzd a szívével az esze ellen vagy az eszével a szíve ellen.
A 2022-es év vége sok betegséggel járt. Az edzések döcögősen mentek. Nem volt bennük dinamizmus. Utólag belegondolva hiányzott egy nagyobb, kiadósabb pihenő is a versenyszezon után.
Fásulttá váltam és – bár lelkiismeretesen végeztem a feladatom – csináltam az edzéseket, de motiválatlan voltam. És rágódtam. Bár már tudtam, hogy hol a helye a sportnak az életemben és körülbelül mik lehetnek a 2023-as célkitűzéseim, valamint mi a hosszú távú célom… mégis elveszettnek éreztem magam. ,,Mi lesz a sporttal?!”
,,Néha hátra kell lépni egyet, hogy később nagyobb sikereket érhessünk el…” – mondta Dusi, az edzőm és megegyeztünk, hogy idén nem tűzünk ki teljes táv teljesítést és kicsit lazábbra vesszük az évet. Érezte rajtam a fásultságot, az “út keresését” és nem javasolta, hogy a “csak azért is” hozzáállással belehajszoljam magam olyan dolgokba, amiknek kiégés lehet a vége. A cél, hogy még hosszútávon, akár életem végéig legyen társam a sport.
A vele való beszélgetés helyre rakott. Azóta a fásultság kezd feloldódni és mára már egyre jobban érzem magamban a lendületet. Jól esnek az edzések és kezdek újra harapni. A szívem és az eszem befejezte az egymás elleni küzdelmet és ismét összhangban, harmoniában állnak egymással.
Az élet nem sprint, hanem maraton! A hosszú távú céljaimra és a teljes képre koncentrálok! Hiszen a sport nagyon fontos része az életemnek, azonban nem az egyetlen és nem a legfontosabb része!
No, de mik is akkor a 2023-as sport célok?
Két maraton. Bécsben, amit nagyon izgatottan várok, majd egy Budapesten. Készülök még az Ultrabalatonra háromfős váltóban és ha minden a tervek szerint alakul – bár az ősz még rugalmas -, akkor akár 3 középtávú triatlon verseny is terítékre kerülhet.
Laci barátom erre csak annyit mondott: ,,Te! Az így is nagyon kemény!”
Bizony, ez kemény és motivál! 🙂