2016-ban indultam először nagyobb szabású futó rendezvényen és váltam nagyon lelkes amatőr futóvá, sportolóvá. Azóta számos versenyen, rendezvényen részt vettem már – bár még koránt sem láttam mindent -, mégis bátran ki merem jelenteni, hogy az Ultrabalaton hazánk egyik, ha nem a legnagyobb futóversenye, rendezvénye, fesztiválja és a világ porondján is megállja a helyét.
2019 év elején keresett meg Máté (volt öttusabeli edzőtársam), hogy nincs-e kedvem csatlakozni a 6 fős Ultrabalaton csapatához. A megkeresés megtisztelő volt és természetesen igent mondtam. A “BIP-BIP” névre hallgató csapat egykori öttusa egyesületünk tagjaiból verbuválódott. Szerintem egyikünk sem tudta igazán, hogy mire vállalkozunk, ahogyan azt sem, hogy milyen élményekkel gazdagodunk majd. A rajt előtti hetekben szereznünk kellett “kívülről” egy főt, hogy meglegyünk hatan, így állt össze Milánnal az azóta is fennálló gárda. Máté, Petike, Bence, Milán, Gyula (öcsém) és jómagam.
2020-ban a járványhelyzet miatt őszre csúsztatott időpont Milánnak nem volt alkalmas, ekkor csatlakozott csapatunkhoz kollégám, Zsolti és minthogy senkit nem hagyunk hátra, 2021-ben már heten indultunk neki a magyar tenger megkerülésének.
Három éve veszünk részt csapatommal az Ultrabalatonon, melynek köszönhetően rengeteg élménnyel, emlékkel, tapasztalattal és érzéssel gazdagodtam. Megéltem örömöt és küzdelmet. Futottam mosolyogva és összeszorított fogakkal. Váltóponton vártam a csapattársam izgatottan, tettre készen és vártam dideregve, kimerülten, a pokolba kívánva az egészet. Csapatommal éltünk meg vidám, hangosan nevetős pillanatokat és éltünk meg feszült, rohanós, logisztikázós perceket.
Nem felejtem, amikor 2019-ben óriási viharban kellett futnunk a táv nagy részét. Nem felejtem, amikor megláttam öcsémet félmeztelenül nyargalni a szakadó esőben. Nem felejtem az akkor kínos, mára már nagyon vicces hasi problémákat, amivel rutintalanságunk miatt mindannyiunknak meg kellett küzdenünk a verseny során. Nem felejtem azt az összefogást, amit csapatként tanúsítottunk, hogy a kieső embert helyettesítsük, hogy megosszuk a terhet és hogy együtt teljesítsük a távot és körbeérjünk. Nem felejtem az utolsó szakaszok izgalmát, az éles versenyt az első helyért, Máté nagyszerű befutóját. É s nem felejtem, hogy élőben láthattuk heroikus küzdelemben az egyéni teljesítőket a pályán.
Emlékezetes volt 2020-ban, amikor a frissen csatlakozó Zsoltival elkerültük egymást a váltó pontnál, így dupla szakaszt kellett teljesítenie. Emlékezetes volt, hogy ismét bőrig áztunk. Többször is… Emlékezetes volt – és a mai napig nevetve mesélek róla -, amikor egyik társunk úgy hajrázott a váltópont felé, hogy “Hozzatok wc papírt! Hozzatok wc papírt!”. Emlékezetes volt, ahogy a 2019-ben kidőlt csapattársunk immáron végig segíteni tudta a csapatot és az utolsó etapján szinte szárnyalt. Emlékezetes volt öcsém befutója és emlékezetes volt ismét az a csapatmunka, amit letettünk az asztalra. Emlékezetes volt az eredményhirdetés megnyitója, ahol a versenyigazgató könnybe lábadt szemmel mesélte, hogy milyen munkába telt egy járvány és egészségügyi korlátozások sújtotta évben életre hívni ezt a versenyt.
2021-ben, másfél héttel Zsombor születése előtt került sor az Ultrabalatonra, így fél szemmel nem csak én, hanem az egész csapat azt figyelte, hogy Sári telefonál-e, hogy a kisfiam is elrajtolt. Felejthetetlen, ahogy a csapat ebben támogatott és segített. Felejthetetlen az az ijedtség, amikor Gyula keveredett el és nem tudtuk merre lehet a pályán. Elindultam vele szembe, remélve, hogy összefutunk, hogy megtalálom. Felejthetetlen az a pillanat is, amikor megláttam, amikor meglett. Felejthetetlen az a sok nevetés, az a jó hangulat, ami végig kísért bennünket. Felejthetetlen a csapat összetartása, az egymásért folytatott küzdelme. Felejthetetlen Bence fog-összeszorított hajrája a célegyenes macskaköves emelkedőjén és felejthetetlen élmény Csécsei Zoli pálya rekordjának ünneplése.
Nagyon erős érzelmek kötnek az Ultrabalatonhoz, amely a kedvenc sporteseményem, amit évről évre izgatottan várok és aminek nagy szerepet szentelek hosszútávú céljaim között is.
Imádom a légkört és a hangulatot, ami övezi ezt az eseményt. Óriási teljesítmények születnek ilyenkor a Balaton partján, legyen szó egyéni indulóról vagy kis – akár nagyobb – létszámú váltó csapat teljesítéséről. Nagyon nagy elszántságot kíván mindenkitől a Balaton körbefutása, mégis van egy laza buli hangulata, egy kicsit gólyatáboros, csapatépítős feelinggel.
Imádom, hogy az útvonalon bárkivel találkozol, mindenki szurkol a másiknak, mindenki megejt egy ,,Hajrát!” a másik felé. Mindenki mosolyog a másikra, mindenki segíti és támogatja a másikat, hisz valahol mindannyian egy csapatban futunk.
Sokat jelent számomra, hogy ilyenkor az egész család – főleg édesapám – a gép előtt ül még az éjjeli órákban is, és azt figyeli, hogy merre járunk, hol tartunk szeretett tavunk körvonala mentén.
Iszonyat jó az, amit egy csapat tagjaként, illetve csapatként él át az ember. Szurkolás, szorítás, támogatás, biztatás, segítőkészség, összefogás, összetartás, vidámság, bolondozás, odaadás, küzdelem, tisztelet és alázat.
És van abban valami megmagyarázhatatlanul romantikus és érzelmes, amikor az éjszakai órákban álmosan, fáradtan, izzadtan és gyakran elázva, de a szívedben óriási elánnal követed a sötétben a fejlámpád fényét valahol a Balaton partján. Csak Te vagy és a gondolataid, érzelmeid és démonaid. Csak Te és az a kis fény előtted, a célod és a csapatod célja.
Biztos! Minden évben vissza fogok térni a Balaton partjára és körbe futom csapatban, idővel pedig egyénileg is!