Kategóriák
Versenybeszámolók

Happy New Trail 2022 ,,Fuss az év első napján és egész évben futni fogsz! (brit tudósok szerint)”

Mégis miért?
Miért futunk?
Miért töltjük már az év első napjának délelőtti óráit egy futóversenyen?

Mindannyian erre keressük a választ….

2022 január elsejét írunk. Elképesztő, hogy rohan az idő. Reggel 6 óra van. Zsombort nem rég etettem meg és fektettem vissza Sári mellé az ágyba. Én már nem fekszem vissza, hogy a hamarosan felcsendülő ébresztőm ne zavarja meg őket. Békésen alszanak, talán álmukban is együtt vannak és Sári ott is ringatja, óvja, dajkálja Zsombort.

Elkészítem a szokásos reggeli zabkásámat, megbolondítva egy kis nutellával, hiszen különleges nap a mai: futóversenyen indulok. Kell az energia és egyébként is, megérdemlem. Októberben született meg a kisfiunk, így a 2021-es szilveszter most nem a bulizásról szólt. A – már hetek óta – jól bevált ritmusban töltöttük ezt a napot is és az éjféli évszám váltást is csak azért nem aludtuk át, mert a környéken hangos tűzijáték jelezte eme jeles pillanatot.

Békésen elfogyasztom a reggelimet, a forró kávé és zuhany pedig kellően felébreszt. Csendben összekészítem a sportfelszerelésemet, a ruháimat és a frissítéshez, valamint a verseny előtti “tankoláshoz” szükséges motyóimat. Január elseje van, mégis tavaszias az időjárás, így hát vakarom is a fejem, hogy hogyan és mivel készüljek.
Lassan indulnom kell, éppen megébrednek Sáriék, így a ,,Jó reggelt!” és a “Hajrá Papi!” puszikat is be tudom gyűjteni. Leírhatatlan érzéseket vált ki belőlem Sári csókja és a Zsombornak adott puszi. Így nehezen, de útnak indulok, az ajtóból még azért visszafordulok egy repetára, majd gyorsan kocsiba pattanok.

Üres a város, szinte egyedül vagyok az utakon. Na igen, mindenki bulizott az éjjel…Kedvenc zenéimet hallgatom, nem rohanok, van időm bőven, élvezem az utat. Meghitt, magányos, mégis boldog érzések kavarognak bennem. Visszagondolok a karácsonyra, a családdal együtt töltött időre, a közös beszélgetésekre, a kimondott és elmaradt dolgokra.

Megérkezek. Elég korai vagyok, így van még időm ücsörögni kicsit az autóban. Szépen lassan szállingóznak a sporttársak is. Sok ismerőssel találkozom, mindenkivel váltok néhány szót. Bemelegítek, felkészülök testileg és lelkileg is az előttem álló kilométerekre. Beállok a rajtvonal mögé, pacsizok a többiekkel, majd szokásomhoz hívem megcsókolom a szüleimtől kapott nyakláncom, a jegygyűrűm, a Zsomboros és a karomon lévő másik karkötőmet is.
Mély levegő… három-kettő-egy-rajt!

“Fuss az év első napján és egész évben futni fogsz! (brit tudósok szerint)” felhívással hirdették a 2022-es Happy New Trail-t. Ez milyen menő – gondoltam – és már neveztem is. A versenypálya 15 km-es távja 550 méter szintet tartalmazott. A Hármashatár-hegy nyújtotta látvány gyönyörű volt, az útvonal pedig izgalmas és kihívásokkal teli. Akadt köves lejtő, mászós emelkedő és tempós sík is. Az év első napjához igazodva ez egy igazi “fun run” futórendezvény volt, kellemes hangulattal átitatva. Több, mint 200 futó állt rajthoz és teljesítette a könnyűnek korántsem nevezhető kihívást 2022 január elsején.

Mégis miért?
Miért futunk?
Miért töltjük már az év első napjának délelőtti óráit egy futóversenyen?

Mindannyian erre keressük a választ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük