Kategóriák
Bejegyzések Versenybeszámolók

Így lettem IRONMAN

,,Ha meg tudtad álmodni,
meg is tudod valósítani!”

,,A rég várt is váratlanul ér, amikor végre bekövetkezik.”
(Mark Twain)

Jutott eszembe a fenti idézet és a benne rejlő nagy igazság péntek hajnalban Zsombor tápszerét melegítve. ,,Holnap rajt! Holnap már nincs mese, nincs több kecmec, vár rám a feladat!” Berezeltem. Régóta álmodozom, várok és készülök erre a megmérettetésre, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön. ,,Ó, bárcsak lenne még egy hetem, vagy legalább egy-két napom…” gondoltam, csak úgy, mint a nagy vizsgák előtti izgalomban.

Az út maga a cél

2019-ben határoztam el, hogy egyszer triatlonozni fogok és 2020 augusztusában már azzal a céllal kerestem fel jelenlegi klubomat – Tuttobici Bottecchia SE – és edzőmet – Dusit -, hogy egyszer szeretnék Ironman lenni!
Elkezdtük a munkát és 2021-ben teljesítettem az első triatlonos szezonomat, mely során rengeteget tanultam a sportágról és magamról is. Részt vettem több sprint távú versenyen, teljesítettem az Old Lake Man olimpiai távját és két középtáv is a zsebembe került – az első Keszthelyen, míg a második Kenesén. Ezzel túlszárnyaltam korábbi elképzeléseimet, így izgatottan vártam, mit hoz majd a második szezon. És adódott a kérdés: ,,Jövőre lesz ironman Gábor?”

Ősszel Dusival leültünk, kiértékeltük az évet, amely nagyszerűen sikerült, de a következő év célkitűzéseit függőben hagytuk, ugyanis októberben megszületett kisfiam, Zsombor. Elsődleges és legfontosabb célom az, hogy apaként és férjként helytálljak, azonban azt még nem láttam akkor, hogy e mellé milyen sportcélok férhetnek bele a mindennapjainkba.

Elkezdődött a téli alapozós munka, szépen lassan átálltam a hajnali edzésekre, amikor még Sári és Zsombor is aludtak. Időnként ebédszünetben tudtam le a kiírt penzumot, vagy a munka korai megkezdésével és befejezésével igyekeztem az edzést is még időben elvégezni. Úgy éreztem, az egyensúly rendben van és ráadásul bitang jól is mentek az edzések. Haraptam. Élveztem. Flow-ban teltek a napok. Pörögtem. Klappolt minden. Így hát – mondhatni hirtelen felindulásból – február 10-én, egy csütörtöki napon írtam Dusinak: ,,Ne tököljünk! Csináljuk meg idén az Ironmant!” és beneveztem a podersdorfi ironman távú versenyre.

Onnantól kezdve még nagyobb lendülettel vágtam bele az edzésekbe. Igyekeztem minden előírt edzést a lehetőségeimhez mérten 100%-ban végrehajtani. Eleinte könnyedén ment. Zsombor napi rutinjának és éjszakáinak változásához kellett némileg adaptálódnom. Azonban egyre csak nőttek az edzések óraszámai, egyre több olyan élethelyzet/életesemény következett be, amit anno, már amikor beneveztem, is tudtam. Tudtam, de nem sejtettem, hogy mennyi energiát fog jelenteni. Egyre több feszültséggel járt az a logisztika, amit az edzések mindennapokba való beszuszakolása övezett.

Számos tényező végett ideje volt beleugranunk a saját ingatlan-vásárlásba és szerencsére találtunk is egy lakást, amit megvettünk. Így a lakásvásárlás, az azzal kapcsolatos ügyintézések, a sajátkezű lakásfelújítás és költözés is terítékre került a tavaszi és nyári időszakban. A nyarat tarkította még két örömteli esküvő és az azt megelőző legénybúcsúk is. A hétvégéken egyre nagyobb bonyodalmat okozott, hogy a minőségi közös program, a családi találkozók és közös idő mellé az egyre hosszabb edzésórák is beleférjenek.

Elfáradtam. Főleg lelkileg, érzelmileg. A lakás-projektünk rengeteg energiát elvitt, gyakorlatilag padlóra kerültem. Felmerült bennem az is, hogy visszaadom a nevezésem. Hogy idén, ennyi dolog mellé már túl sok ez a felkészülés is. 2-3 hétig nem is mentek igazán jól az edzések. Az Old Lake Man középtávú versenyt is nagyon rosszul éltem meg.
Nyáron már egyre kevésbé voltam motivált. Az állandó hajnali kelés, a kevés alvás, a folyamatos logisztika, a feszültség, a rohanás már lefárasztott. Már sokszor nem is élveztem, csak csináltam.
Haragudtam magamra és elkezdtem haragudni az ironmanre. Elkezdtem okolni azért a sok feszkóért, ami körülöttem kialakult. Úgy éreztem, hogy túl nagy szeletet harap ki belőlem… Belekerültem egy negatív spirálba. Elhagytak a pozitív gondolatok… Irigység, kételkedés, mogorvaság. Már csak túl akartam lenni az egészen és félre dobni. De nem is igazán tudtam felpörgetni magam a megmérettetésre, mintha érdektelenné vált volna számomra. Már-már utáltam bringára ülni és ugyanazokat az útvonalakat letekerni, írtóztam a már messzemenőkig ismert futó köröktől.

,,Te csak azért akarsz Ironman lenni, mert attól félsz, hogy egy senki maradsz! Azt hiszed ettől valaki leszel!?” – ostoroztam magam.

Sötét és nehéz időszak volt ez, de valamiért mégis kitartottam. Ott volt mellettem Sári, aki – bármennyire is nehéz volt neki – mindig támogatott, kitartott mellettem és akivel a nehézségeket is meg tudtuk és tudjuk oldani. És ott volt bennem az a kisfiú, aki anno áhítozva, hősként tekintett a tévében bemutatott vasemberre és szeretett volna sportolóként hasonló hőssé válni. Ez a kisfiú kezdett el az utolsó hetekben már izgatottá válni, és ez kisfiú vált idegessé péntek hajnalban.

Az utolsó hetekben már némileg kevesebb edzést végeztem, így volt időm a mentális felkészülésre is. Az edzések nem estek jól, de tudtam, hogy ez így van rendben. A fáradtság ilyenkor ütközik ki, így a verseny napjára már ki tudom pihenni magam és rendben lesz a formám. Fontos volt, hogy beláttam: nem vagyok jó passzban, így elkezdhettem dolgozni azon, hogy a mentális gödörből kimásszak. Sorra vettem, hogy mire lehetek büszke, mi okoz számomra boldogságot. Van egy szuper feleségem és egy csodás – bár rosszul alvó 😀 – kisfiúnk. Megvettük az első lakásunk, ami nem hibátlan, de számunka tökéletes. Szeretem a munkahelyem, ahol számítanak rám és fontos vagyok. Mindemellett tudok sportolni, nem is akármilyen szinten és ott állok egy nagy álmom kapujában. ,,Bakker, de király! Hát ez mind szuper! Ne nyavalyogj! Csak élvezd és éld meg!!!!” – Kikerültem a gödörből és számoltam vissza a napokat a versenyig.

Podersdorf – 35. Austria Triatlon: ahol IRONMAN lettem

Péntek délelőtt idegesen pakolásztam, tettem-vettem, dolgoztam még. Egészen addig, míg el nem indultunk. Onnantól kezdve az operatív dolgokra koncentráltam, így nem volt helye és ideje az idegeskedésnek. Kora délután indultunk el Sárival Podersdorfba. Zsombort anyósomnál hagytuk, ami lelkileg nehéz volt, de tudtuk, hogy ez a hétvége csak így kivitelezhető. Délután 4 körül érkeztünk meg a versenyközpontba, átvettük a rajtcsomagot, majd bedepóztam. A száraz nyár miatt a Fertő tó vízszintje túl alacsony volt, hogy úszni tudjunk benne, így az úszást egy Frauenkirchen melletti kis tóban bonyolították le. Ebből fakadóan két depó volt és némiképp változott a verseny az elmúlt évekhez képest. A bedepózást követően egy – a versenyen szintén induló – sportbarátomnál töltöttük az estét Mörbischben. Jókedélyű finom vacsora, majd a frissítés átbeszélése Sárival, cuccok előkészítése másnapra és alvás. A helyzethez mérten egész jól aludtam.

2022. szeptember 3. szombat 4:00
Csörög az óra. ,,Ébresztő! Indul a nap!” Egy hosszú nap.
Reggelinél étvágyam nem volt, de igyekeztem minél több szendvicset magamba erőltetni, hisz tudtam, ,,lesz annak majd helye”.
5-kor indultunk útnak és 6-ra érkeztünk meg az úszás helyszínére. A depóban még leellenőríztem a kerékpárom, fújtam a kerekeken és bekészítettem a frissítésem. Kevés WC és sok ihlet volt reggel, így hosszasan álltam sorba mire sorra kerültem, így az átöltözésre kevés idő maradt. Jó jelnek vettem. A feszített tempó mellett nem jut idő a majrézásra, az ember csak végzi a feladatát lépésről-lépésre. Ez nekem bejön. Ha így alakulnak a verseny előtti utolsó órák, akkor mindig jót versenyzek.

6:55 – már vízben. Víz hideg, de neoprénben kellemes volt. Sok magyar vett részt a versenyen, így tudtunk beszélgetni, poénkodni, míg vártuk a rajtot. De érezhető volt az izgatottság mindenkin. Én is izgatott voltam. Mantráztam: ,,Forró szív, hideg fej”.

7:04 – RAJT!

Úszás – 3800m – 1:01:38

Az úszás 4 körből állt, minden körben ki kellett mászni a partra, átszaladni egy chip szőnyegen, majd visszaugrani. Verseny előtt nem gondoltam volna, de kifejezetten tetszett. Megtörte a monoton úszást, hallhattad a szurkolókat és fejben is jobban el tudtad osztani a távot. Itt nem volt nagy verekedés, érződött, hogy mindenki óvatosan kezdi meg a napot, hisz még nagy út várt ránk. Én is igyekeztem tartalékosan lapátolni a vízben, ahogy edzőtársam is javasolta még pár perccel a rajt előtt. ,,Még hosszú a nap Gábor!”
Nagyon élveztem az úszást, a felkelő nap sugarai a tó vizén gyönyörűek voltak és én jó ritmusban, szépen haladtam. Lubics Szilvi írta a könyveimben, hogy az első kilométerek után már érzi és tudja, milyen lesz az a futása. Én is ilyen vagyok és az úszás közben már éreztem: ,,Jó napot fogtam ki! Rendben vagyok! Meg fogom tudni csinálni, bármi van!” És ez az önbizalom végig velem volt. Az élmezőnytől le, míg a középmezőnytől elszakadva hagytam el a kis tavat.

,,Az Ironman az, ahol mindenre van idő.” – hangzik a bölcselet, amit szintén igyekeztem megfogadni és nem kapkodtam a depóban. Azért tempósan átöltöztem, megettem egy fél szendvicset és egy banánt, és haladtam tovább az utamon.

Depo1 – 4:30

Kerékpár – 180km – 5:24:26

Egy fél körrel eljutottunk Podersdorfba, majd onnan indulva további 5 kör teljesítése várt ránk. Az útvonal szintemelkedést nem tartalmazott és az útviszonyok nagyszerűek voltak. Az elején még kicsit fáztam, de az idő előrehaladtával szépen emelkedett a hőmérséklet. Sajnos azonban a szél is erőre kapott, így a 2. körtől erős szembe – és oldalszéllel kellett megküzdeni. Kör alakú pályáról lévén szó, természetesen volt hátszelünk is, azonban a pálya pont azon szakasza volt kanyargós… ,,Az ironman nem könnyű, nem adják ingyen. Ezért edzettél annyit, hogy ezt meg tudd oldani. Tudtad, hogy lesz szél, számítottál rá, nincs min fennakadni, csináld! És élvezd ezt a fasza kis utat!” – nyugtattam és bíztattam magam körről körre. Igyekeztem jó ütemet és némileg tartalékos tempót tartani.
Frissítésre odafigyeltem, ittam, ettem, sótablettákat adagoltam, vizesztem magam folyamatosan. Sokszor kellett pisilnem, amit jó jelnek vettem, hisz akkor kiszáradás nem fenyegethet. És hogy oldottam meg? Hát…biciklizés közben 😉 (ezzel egy gond akadt, mégpedig hogy a nyergem alatti kis váztáskámba is jutott belőle, amiben a frissítésem egy része volt…de egy ironman nem válogat).
A bringázás során már akadtak mélypontok. Már 3 órája tekertem, amikor belegondoltam abba, hogy akkor az úszással együtt 4 óránál tartok és nagyon-nagyon-nagyon szuper esetben is még hátra van 6 óra…120 km-től már kezdett kényelmetlenné válni a biciklizés és az utolsó 60 km-en már jelentkeztek kisebb görcsök, amiket ugyan sikerült haladás közben orvosolnom, de okoztak némi kellemetlenséget.
Ugyanakkor minden körben, amikor elhaladtam a versenyközpontnál, hallottam a családom szurkolását, ami legyőzhetetlenné tett és csak tettem a dolgom tovább, megoldottam a problémákat és haladtam a kitűzött célom felé.

Tudtam, hogy az igazán nehéz rész csak ezután következik, így a depóban ekkor sem kapkodtam, minimálisan nyújtogattam és egy banánt itt is elfogyasztottam.

Depo2 – 2:41

Futás – 42km – 3:27:41

Futás során 4 kört kellett teljesíteni a 10,5 km-es futópályán ahhoz, hogy célba érkezhessünk. A futópálya tartalmazott egy szakaszt, amit egyszerűen ,,the hell” azaz ,,pokolként” jellemeztek. Az időjárás már egészen melegre fordult, árnyék nem igazán volt és az útvonal is a nagy semmibe vezetett, így abszolút helyénvalónak éreztem a megnevezést. Ugyanakkor a faluba érkezve, a versenyközpont és környéke szép volt, kifejezetten élveztem.
Az első kör kimondottan jól ment. Érdekes módon arra kellett figyelnem, hogy fékezzem magam, de nem ment, pörögtek a lábak. A második körről azonban ez már nem volt elmondható és 20 km fölött már igencsak küzdelmessé vált a haladás. Vizesztem magam, minden frissítőpontot kihasználtam, de itt már volt bőven hiba a frissítésemben. Voltak nagyon mély pontok és nem mondhatnám szépnek, ahogyan a futást teljesítettem. De küzdöttem, harcoltam és mentálisan végig egyben voltam. Egyszer sem gondoltam arra, hogy ,,mi a francnak vagyok itt?!”, ami versenyeken gyakran előfordul. Tudtam, hogy innentől már végig fogom csinálni! Ehhez óriási erőt adott, hogy minden körben láttam a családomat és a barátaimat, akik szurkoltak. Pacsiztam velük, Sáritól még egy csókot is loptam és haladtam tovább az utamon.

Az utolsó körre érve már minden lépés fájt, de elkezdtek rövidülni a kilométerek, ahogy tudatosult bennem, hogy

,,már csak 6 km választ el a célomtól”
,,már csak 5 km választ el a célomtól”

,,már csak 2 km választ el a célomtól”

Attól a ponttól kezdve erőre kaptam és felgyorsultam. Az utolsó kilométerhez érve megnéztem az órámon a rendes időt. Egészen addig nem tettem. Nagyjából fejben kalkulálgattam, de pontos időt nem néztem. 16:59 volt (tudtam, hogy 7 óra után egy picivel rajtoltunk). ,,Úristen!!!!! Ez egy 10 órához nagyon közeli idő lesz!!!!” Konstatálva, ekkor már-már szinte hajrázva futottam, várva, hogy a szőnyegre lépve, a családomat és a barátaimat látva célba érjek.

Az utolsó 100-150 méteren már szárnyaltam. Az sem zavart, hogy közben görcsben volt a talpam a cipőben. Repesztettem. A szőnyegre érve a kezeimet az égbe emeltem, majd a célvonalon átlépve az égbe csaptam és ordítottam.
Extázis!
Ott és akkor felszabadult belőlem minden! Az idáig vezető utam, a felkészülés és az a 10 óra 57 másodperc!
Leírhatatlan…

Az IRONMAN célkapu másik oldalán

Az eredményem 10:00:57, amivel a 39. helyet sikerült megszereznem a 214 induló közül és a 2. helyezést a korcsoportomban induló 8 fő közül.
Nagyon boldog és nagyon büszke vagyok erre az eredményre és nem! Nem bánom egy percig sem (sőt 58 másodpercig sem 🙂 ), hogy nem “csúsztam” be 10 óra alá.
10:30-11:00 közti időt vártam el magamtól – nem nagy terhet helyezve így a vállamra -, míg Dusi 10:15-10:20-at mondott előzetesen, amit titkon én is vártam magamtól 🙂
Ez az eredmény fantasztikus!

Azonban a legnagyobb érdem számomra nem is a fenti számok, hanem az, hogy milyen sokan eljöttek, szurkoltak, támogattak és segítettek. Családom, barátaim és még meglepetés személyek is jelen voltak!
A versenyen sok ismerőssel találkoztam, akik szintén végig szurkoltak, bíztattak és még sokan mások tették ugyanezt. Ez mérhetetlenül sokat jelent számomra!

Vasárnap értünk haza. Kerékpáromat leszereltem az autóról, majd levittem a tárolóba. Ahogy a helyére raktam, elfogott egy érzés. Az az érzés, amikor az ember egy korszakot lezár. Amikor egy iskolát befejez, hosszú idő után munkahelyet vált vagy elköltözik. Örömteli, egyben szomorú érzés is. Fura, megfoghatatlan.

Kemény volt a verseny, több mélyponttal, de érdekes módon ezekre szinte csak halványan emlékszem. Élveztem. Imádtam. Bárcsak még tartana, bárcsak még ott lennék. Na ez is egy fura és megfoghatatlan érzés. Fent vagyok! Motivált. Várom az edzéseket, az újabb kihívásokat.

És mit jelent számomra ez a siker és az IRONMAN?

Iszonyatos önbizalmat adott! Erősnek, szinte legyőzhetetlennek érzem magam. Olyan hősnek, amilyen hősökre felnéztem gyerekként. Célba ért az a kisfiú, aki annak idején reggelente a kakaóját szürcsölve nagy sport sikerekről álmodozott.
Ez az ironman megerősítette a kemény és alázatos munkába vetett hitemet és hogy igen … ,,Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod valósítani!”
Merj álmodni, merj megtenni érte minden tőled telhetőt és merd megvalósítani azokat! Ne nyomd el a benned élő gyermeki éned, hanem hívd életre és éld meg a céljait, álmait, vágyait!

A podersdorfi Ironman volt az első és biztosan nem az utolsó Ironman teljesítésem. Sőt, vannak még más nagy céljaim is, de egy nagyon komoly mérföldkőhöz most elértem. Megtanultam, hogy a célokhoz türelem, hit és elszántság szükséges. Megtanultam, hogy amit bevállalok – mint idén az Ironman felkészülés -, az hatással van nem csak az én, hanem Sári és Zsombor mindennapjaira is, így nem rohanhatok ennyire a szívem után. Így a jövőt tekintve együtt fogunk célokat kitűzni, együtt hozzuk meg a döntéseket és vágunk bele. Izgatottan várom már az ősz végét, amikor nekilátunk a tervezésnek 🙂

KÖSZÖNET

Köszönöm a rengeteg támogatást és szurkolást, melyet a felkészülés során kaptam!
Köszönöm családomnak és barátaimnak, hogy a helyszínre is eljöttek és végig szurkolták a teljes napot! Leírhatatlanul sok energiát adott.
Köszönöm a helyszínen szurkoló ismerősöknek és az otthonról szorító barátoknak, kollégáknak és sportásaknak is a támogatását!
Köszönöm korábbi és mostani edzőimnek a sok-sok tanítást! Dusinak külön köszönöm a felkészítést, a csodát, amit tett velem!
Köszönöm szüleimnek, hogy példát mutatva megtanították nekünk az alázatos, kemény munkát!
És köszönöm Sári, hogy mellettem vagy! Nélküled nem érnék el ilyen sikereket! Számomra Te is IRONMAN vagy!

Végezetül

Sári a napokban megkérdezte: ,,Papi, nincs benned csalódottság, hogy csak ennyi volt az Ironman? Ahhoz képest, hogy mennyire tartottál tőle, simán megcsináltad.” Csalódott egyáltalán nem vagyok, de osztottam az érzést. Valahogy most olyan rövidnek és olyan gyorsnak érzem az egészet.
,,Szorgalmas diáknak ünnep a vizsga.” És én tényleg egy ünnepként éltem meg magát a versenyt. De ehhez szükség volt a kemény, alázatos munkára, amit beletettem.

Célkitűzés, végrehajtás. Egyszerű a képlet. Rajtad áll, hogy mire használod! 😉

Folytatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.