Kategóriák
Versenybeszámolók

Old Lake Man 2022

Vegyes érzelmekkel álltam a verseny előtt és vegyes érzelmekkel álltam a verseny után is. Szükségem is volt némi időre, hogy leülepedjenek a gondolataim, érzelmeim és tisztábban lássak.

Húzós időszak állt és áll mögöttem, mögöttünk. Örömteli családi események, lakás vásárlás, felújítás, költözés, ügyintézés, munka és egy szépen cseperedő gyermek. ,,És még edzeni is kell, hogy rendben legyen a felkészülés!” Több dolgot kellett egyszerre menedzselni, amire nem számítottam, nem gondoltam, nem tudtam, hogy ilyen megterhelő lesz. Mert az volt! Érzelmileg volt számomra túlzsúfolt az elmúlt időszak. És természetesen fizikálisan is megterhelt.

Tudtam, hogy nem vagyok top formában, tudtam, hogy nem fogom “szétszakítani” a pályát Tatán az Old Lake Man középtávú triatlon (1900m úszás, 90km kerékpár, 21,1km futás) versenyén.
Ennek megfelelően nem tűztem ki vérmes célokat magam elé.

Emellett egészen a rajt pillanatáig úgy éreztem, nem tudok kellően felpörögni a versenyre. ,,Annyi minden volt az elmúlt hetekben…” Épp csak beestem erre a korántsem könnyű kihívásra. A rajtban állva, várva a startot, hallgatva a speakert azonban megérkezett az érzés. ,,Úristen, ismét itt vagy! Egy középtávú versenyen! Milyen bitang sok munka van mögötted! És de jó most itt állni!” Zsomborra gondoltam és Sárira és a családomra. Meghatódtam…. 3…2…1…

START!

Szeles, meleg idő volt. A hőség ellenére a tatai Öreg-tó este lehűlt, így a reggeli rajt időpontjára még nem melegedett fel annyira, hogy tiltott legyen a neoprén használata, így éltem is a lehetőséggel. A bemelegítés során éreztem, hogy az úszás rendben lesz, így bátran az első sorba álltam a rajtnál. Szépen haladtam, végig bolyban, viszonylag egyenletes tempóban tudtam úszni. Jól esett. A végén kezdett kicsit szétesni a csapat, már-már kicsit verekedősen, össze-vissza csapkodva úszott mindenki. Az úszás utolsó méterein elkezdett görcsölni a lábam, ami a depózás, neoprén lehámozását nehezítette meg igazán…

A szenvedős átöltözést követően viszonylag sokat kellett a bringával futni, mire azt rendeltetésének megfelelően, felülve rá, tudtuk használni.

Sunyi bringapálya volt. A meleg és a folyamatos (inkább) oldalszél mellett, a hullámvasútszerű útvonallal és a nagyon kellemetlen útviszonyokkal is meg kellett küzdeni. A kivezető és a bevezető útszakasz között egy ~30km-es “oda-vissza” pályán kellett 3 kört teljesíteni. Magamhoz képest nagyon szépen haladtam a kilométerekkel. Egészen élveztem is a tekerést, a pálya viszontagságai ellenére és a korábbi versenyekhez képest kevesen előztek meg ebben a számban. Azonban végig éreztem, hogy a lábaim nem teljesen okék. Igyekeztem sótablettákkal, kisebb nyújtogatásokkal és a 3. körön már némi tempó csökkentéssel is orvosolni a helyzetet, hátha…

A bringáról leszállva ismét sokat kellett a kerékpárt tolni a depóba. Reménykedtem, hogy ez a kis kocogás segít a lábaimnak a nagy rohanás előtt.

A depot elhagyva és annak megkerülését követően tértünk rá az Öreg-tó körüli ~7km-es futópályára, amin 3 kört kellett teljesíteni. A pálya egyik fele erdős – már-már terepfutásra hajazó -, árnyékos és kellemesebb volt, míg a másik oldala sajnos szeles, meleg és korántsem kellemes.
Az első kört megkezdve rögtön begörcsöltek a lábaim, ami nagyon aggasztott, de igyekeztem tartani a tempóm és reménykedtem, hogy fellazulnak idővel. Bejött. A sótablettákat továbbra is adagoltam és a frissítő pontokat is mind igénybe vettem, amik szép számmal voltak.
11-12 kilométerig egészen szépen, sőt kifejezetten jól haladtam. Élveztem a futást. Azonban a 13. kilométernél valami beütött és onnantól mélyrepülés… szenvedés, soha el nem fogyó kilométerek. Elfogytam. Talán a meleg, a sunyi bringa pálya, a görcsölő lábak és a talán túl magabiztos tempóválasztás ennél a pontnál nyújtották be számlát…

Szép idővel (4:54:58) és nagyon szép helyezéssel (korcsoport 5. hely, abszolút 13. hely), mégis megtörten érkeztem be a célba. Egyedül voltam. Ezen a versenyen nem volt velem kísérő, így bő fél órán át egymagamban voltam elcsüggedve és összetörve a démonjaimmal.

Miért? Miért nem sikerült ez jobban? Miért csinálom én ezt? Hogy akarok én így teljes távot csinálni? Tavaly Keszthelyen egy perccel jobb időt mentem az első középtávú versenyemen… akkor hova és minek az a sok edzés? Miért vagyok itt tök egyedül? Fáradt vagyok! Rohadt fáradt! Francba az egésszel!

Még napokig velem maradtak ezek a démonok, de sikerült elűzni őket! 🙂
Versenyt versennyel lehetetlen összehasonlítani! Az eltérő pályák, mezőny és a változó körülmények miatt (gondoljunk csak az időjárásra).
Emellett nagyon nagy szerepet játszik az is, hogy milyen mentális és lelki állapotban érkezik az ember egy versenyre. Nem beszélve a fizikális állapotról. Ezekről tudtam előre, hogy jelenleg nem vagyok rendben 100%-ig.
Az elmúlt időszakomat figyelembe véve nagyszerű eredményt értem el nagyon szép helyezésekkel, amire büszke vagyok!
Sajnálom a futás utolsó körét és hogy a versenyt így éltem meg, de ha még csúnyán és küzdelmesen is, ismét teljesítettem egy középtávot!

És levontam a konzekvenciákat is!
Nem elég tudnom a fentieket. Hiszen tudtam én! Fejben. De lelkileg, érzelmileg nem! Legmélyen valami nagyot akartam elérni. ,,Odacsapni az asztalra”. De nem volt reális és érzelmileg is el kellett volna fogadnom ezeket a tényezőket!

És mindemellett ne felejtsem el élvezni is, amit csinálok! Az a legfontosabb!
Ne legyek magammal szigorú és ne felejtsem el, mennyi eredmény és siker van már mögöttem!

No és zsúfolt év ide vagy oda… szeptemberben Ironman leszek! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.